Egy konfiguráció összeépítésének lépései
Néhány Alapszabály
Ajánlott először az Alapok átolvasása, ott vannak tippek, a megfelelő ház, tápegység kiválasztásához) Minden alkatrészt csak egyféleképpen helyezhetünk a foglalatba. Az alkatrészeknek erőlködés nélkül kell belemenni az alaplap foglalataiba. Mielőtt behelyeznénk a CPU-t győződjünk meg róla, hogy helyesen akarjuk e beletenni (erről a cpu sarkán lévő jelzésnek egyezkednie kell az alaplapon lévő CPU foglalat megfelelő sárkán lévő jelzéssel. A kazettás prociknál is egyértelmű. A rammoknál is először nézzük meg a foglalatot, és utána helyezzük bele a rammokat.
Az összeszerelés – Telepítés
Tipp: Ajánlott első összeszerelésnél nem egyből a házba szerelni az alkatrészeket, hanem az asztalon összedugni mindent és úgy telepíteni, tesztelni. Így ha esetleg valami hiba lenne sokkal könnyebben hozzáférünk az alkatrészekhez. Ilyenkor az eszközök olyan felületen legyenek ami nem vezeti az áramot, ellenben igen rövid életűek lesznek alkatészeink.
-
Ha először asztalon rakjuk össze a gépünket és telepítjük akkor esetleges hibáknál már nem a házból kell mindent kiszerelnünk
Először csomagoljuk ki az alaplapot az antisztatikus csomagolásából, majd helyezzük az asztalra. Érdemes 1 karton lapot alátenni. A lényeg, hogy amire tesszük az alaplapot ne vezesse az áramot.
Ezt követően helyezzük a processzort a foglalatába. Ez is csak egyféleképpen lehetséges. LGA775ös processzoroknál vigyázunk. Itt már nem a processzoron találhatok a lábak, hanem az alaplap foglalatában, ezért itt is figyeljünk mert különben alaplapunk bánhatja.
LGA775 foglalat meg processzor alja.
Utána a processzor bordával érintkező felületét és a borda alját tisztítsuk meg. Ha van valami ragacs a borda alján akkor azt távolítsuk el a felület sérülése nélkül [Tipp: denaturált szesz, gyógyszertári alkohol, körömlakklemosó].
Most kenjük be egy kis szilikonpasztával a proci fejét (keveset kell rákenni, a borda ráhelyezése után lehetőleg ne nyomódjon ki de azért az egész bordával érintkező felületét befedje).
Pasztázott procimag.
Fc-Pga tokozású PIII-kal és AMD Socket A-s processzoroknál ügyeljünk a hűtő felhelyezésénél, mert ha nem figyelünk akkor könnyen megrepeszthetjük a magot.
-
-
Szilikonpasztábol 1 kis réteget vigyünk fel, mert különben a hűtő felhelyezése után a felesleg kinyomódik.
Fc-pga tokozású proci AMD Socket A-s proci
majd helyezzük a bordát a procit tartó foglalat megfelelő rögzítő füleire (P4/A64-nél már az alaplapon kell rögzíteni).
Zalman 7000ALCU felhelyezés után.
Most helyezzük a rammokat a foglalataikba. Ezt követően csatlakoztatjuk a ventilátort és ha az alaplap nem Biosbol állítja az órajelet akkor jumperek segítségével állítsuk be a procinak (ez csak PIII-ig bezárolag iagz, ujabb alaplapoknál már minden BIOS-bol alítható) megfelelő órajelet (még ne tuningoljunk az majd később jön).
Ellenőrizzük a bevágást a modulon és a foglalaton. Csak egyféleképen megy a helyére ez is 🙂
Most dugjuk bele a vga kártyát és az esetleges többi kártyát. Ha ezzel megvagyunk jöhet a hdd és az cd-dvd meghajtó. A tápról se feledkezzünk meg. Ezután telepíthetjük az operációs rendszert, utána az alaplapi drivereket, majd jön a videokártya és csak ezeket követi a többi eszköz. Ha eddig eljutottunk és minden rendben volt akkor helyére építhetjük konfigurációnkat.
Szereljük ki a házból az alaplapot tartó tepsit és TÁVTARTÓK segítségével rögzítsük rá az alaplapot (ha nem tepsi tartja az alaplapot akkor simán szereljük be a házba). A lényeg, hogy ne a közvetlenül a lemezre csavarjuk az alaplapot, hanem távtartókat használjunk feltéve, hogy nem a tepsiben vannak meg ezek gyárilag kialakítva. Ha kihagyjuk a távtartókat akkor könnyen elfüstölhetjük az alaplapunkat hiszen a ráforrasztott alkatrészek lábai a másik oldalon hozzáérnek a fém tepsihez és ezzel rövidre zárjuk őket.
Az alátéteket csak oda helyezzük ahol a csavar vagy fém távtartó a fóliáról lelóg, ezzel rövidre zárhatva bizonyos áramköröket.
Alátétek Többféle távtartó
Tepsi felcsavart távtartókkal Alaplap a tepsin
A nagyobb teljesítményű Winchestereket (UDMA 66-tol fölfelé főleg azokat amelyek percenként 7200/10000rpm-en pörögnek) ne a floppy alá tegyük hanem távtartókat alkalmazva egy nagyobb rekeszbe pl:CD-rom alá (Ez gagyibb házaknál szokott gondot okozni, szintén PII vagy PIII esetén de találkoztam nem egy P4 géppel is amit hasonlóképen gányoltak össze „szakértői” kezek).
Lehetőleg ne tegyünk be más lassabb eszközt a MASTER vinyonk mellé mert csökkentheti a teljesítményét. PATA eszközök esetén használjunk 80 eres kábeleket.
Ezután építsük a házba az alaplapot tartalmazó tepsit (természetesen csak ha tepsi tartja az alaplapot). Ne erőltessük finom mozgatással a helyére kell mennie. Most csatlakoztassuk a Tápcsatlakozót az alaplapra ez is csak egyféleképen sikerülhet.
A többi eszközhöz is csatlakoztassuk a tápból jövő csatlakozok megfelelőjét. Jöhet a merevlemez és floppykábel (ez napjainkban már opcionális, erősen kihalófélben van). Az UDMA-ás kábeleknél (80 eres) a kék végüket kell csatlakoztatni az alaplapi IDE vezérlőhöz a távolabbi feketét a MASTER eszközhöz a szürkét a SLAVE eszközhöz. SATA esetén egy foglalathoz csak egy kábel/eszköz csatlakoztatható. A végére maradt a video, és egyéb bővítőkártyák.
Az ide kábel kék vége megy az alaplap foglalatába. Ha
más színű lenne akkor a legtávolabbi vége.
A ház kijelzőinek és gombjainak kivezetéseit is csatlakoztassuk az alaplap megfelelő foglalataihoz (alaplapleírás jól jöhet ha nincs felszitázva). Utána következhet a billentyűzet az egér és a monitor. A tápkábelről se feledkezünk meg. A tápkábelt csak a táp kikapcsolt állapotában helyezhetjük be (a jobb tápokon van a kapcsoló).
Indulásnál ha a floppyt rosszul csatlakozattuk akkor a ledje a gép indulásánál folyamatosan ég. Ha esetleg a IDE kábelt (régebbi alaplapoknál fordulhat elő az újakon foglalatban lévő bevágás előzi meg ezt) akkor a gép el sem indul és a HDD led ég folyamatosasan.
A gép lekapcsolása után ha mindenfelé lógó kábelek zavarnak (hogyne zavarnának és rontják is a megfelelő légáramlást) akkor kábelkötegelők segítségével rendet rakhatunk. Ha mindennel megvagyunk akkor jöhetnek a takarólemezek és kész a gépünk.
Az összeszerelés elejétől kezdve oldjuk meg a kábelek elvezetését, így később kevesebb bajunk lesz vele. Kész a konfig. Kábelek elvezetve, kötegelve. Így már tisztább a képet kapunk :). A légáramlás is jobb így.
Fényben nappal
Sötétben a kész „mű” 🙂 uv neonokat színét nem igazán tudta visszaadni az fgépem
Font
Bizonyos időközönként Ferisíteni fogom a cikket amit a dátumnál jelzek is, hiszen folyamatosan fejlődik a piac és egymás után jönnek ki az új generációs alkatrészek. Addig is remélem sikerült eredményesesen felhasználni az anyagot. Ha bármilyen megjegyzésed lenne e cikkel kapcsoltban akkor a Forumban itt megteheted.
A Cikk Forum témáját a következő linken érhetitek el : LINK
A cikkben szereplő konfigurációt Lord Keri bocsátotta rendelkezésünkre amit köszönünk. Egyéb képek a HRSzerviz archívumából származnak.
